Idegesíti a horkolás? Mutatjuk a megoldást

Minden 10 férfiből 4 rendszeresen horkol és a nőknek is több, mint ötödét érinti ez a probléma, amely azonban akár veszélyesebb is lehet, mint csupán zavaró éjszakai zaj. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus az okokra és a megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
WEBBeteg

Az ápolók egyetemi képzése megoldást jelenthet a szakemberhiányra

A diplomás ápolók mesterfokú (MSc) képzése megoldást jelenthet az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányra, a szakápolói kompetenciák kiterjesztésével javulhat a betegellátás – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
 
Ónodi-Szűcs Zoltán jelezte, több mint két évtizede van Magyarországon diplomás ápolóképzés, azonban az ellátási feladatok tisztázása, vagyis azok, amelyeket az orvos helyett a (diplomás) szakdolgozó is végezhetne, nem történt meg. Úgy fogalmazott, ez nem “verseny” lesz az orvos és a szakápoló között, hanem egymást segítve, kiegészítve történik majd a betegellátás.
 
Betlehem József, a népegészségügyi és egészségügy rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos közölte, ősszel három egyetemi képzőhelyen 20-20 fős keretlétszámmal, hat specializációban elindul a szakápolók egyetemi mesterképzése. A Semmelweis Egyetem jövő februárban, keresztféléves képzés keretében indítja el az oktatást.
 


 
A miniszteri biztos megjegyezte, a mesterképzés indításának ötlete már korábban napirenden volt, két évvel ezelőtt áttekintették a képzés tartalmát, szakmai szempontjait. Hozzátette: a nyugat-európai országokban már évek óta működik az, hogy bizonyos ellátásokat diplomás (főiskolai/egyetemi) végzettségű szakápolók végzenek, természetesen jól körülhatárolt feladat- és hatáskörrel.
 
Betlehem József elmondta, jellemzően az alapellátás területén végezhetnének betegellátást, gondozást a mesterdiplomát kapók. Ilyen terület lehet a magasvérnyomás-, véralvadásgátló-, cukorbetegség-kezelés körébe tartozó betegellátás, vagy a sebészeti területen a reakciómentes sebek kezelése, varratok be- és kihelyezése, vagy az első műtéti asszisztensi feladatok.
 
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, a Semmelweis Egyetem ápolási tanszékének vezetője kérdésre elmondta, hosszú ideje lobbiznak azért, hogy legyenek speciális tanfolyamok, és szakirányú végzettsége egy szakápolónak. Úgy látja, hogy az MSc-fokozat megadhatja az elvárt specializációt, tudásszintet.
 
Megjegyezte, önmagában a humánerőforrás-helyzetet az egyetemi képzés és az ezzel járó kompetenciák kiszélesítése nem fogja megoldani, ugyanakkor a szakemberek megtartásában, a pályaelhagyás csökkenésében és az előmenetelben segíthet. Az egészségügyért felelős államtitkár beszélt arról is: kalkuláció készül arra vonatkozóan, hogy a kormány megtérítse azon kórházak abból fakadó költségeit, ha egy munkavállalója egyetemi képzésre jelentkezik.
 

A cikk: Az ápolók egyetemi képzése megoldást jelenthet a szakemberhiányra közzétéve itt:Gyermekápolás.hu.

Gyermekápolás.hu

Iratkozz fel!

Iratkozz fel!

Értesülj elsőként új termékekről, akciókról és emailben elérhető egyedi ajánlatainkról!

Köszönjük a feliratkozást!